Lehet, hogy csak a tavasz beszél belőlem, de egy kicsit úgy érzem megvilágosodtam. Persze nem annyira, mint Buddha, csak olyan hétköznapiasan, ahogy az egy átlagos embernek sikerülhet, de azért jó érzés!
Nyilván, mint mindenki másban, bennem is bennem élt a "szomszéd kertje mindig zöldebb" érzés és néha elég nevetségesen el is hatalmasodott felettem. Elhittem, hogy az emberekben megvan az én összes pozitív tulajdonságom és mindaz, amiben jobbak, az csak plusz. Naiv voltam, mikor azt gondoltam, hogy a normák egyformák, de legalábbis olyanok, mint az enyémek.
Mégis jó volt megtapasztalni, hogy semmi sem olyan szép, vagy rózsaszín, mint amilyennek tűnik. Mindenki jobb ebben vagy abban, de nagy átlagban mindenki hasonló szinten áll emberségből, csak ki melyik területen jeleskedik, persze vannak kiemelkedő személyiségek is- bár lennék én is egy közülük!
Végső soron mégis mindenki úgy alkot egy teljes egészet, ahogy van. Minden tettünknek megvan a maga oka és a helye a saját életünkben, ezeket pedig nem vizsgálhatjuk onnan kiragadva, ahogy mások tetteit sem. Vannak az életben szép és nem szép tettek, szép és kevésbé szép elvek és gondolatok is.
De egy biztos: az egyetlen ember, akinek minden tettével és azoknak okaival tisztában vagyunk az önmagunk. Efelett ítélkezhetünk, ezen alakíthatunk és egyedül ez az amiben bíznunk szabad, de mindenképpen kell is!
