Hétköznapokban a csoda, csodában a hétköznapi

Van egy tervem. Az egyetlen baj vele, hogy csupán tudáshoz és álláshoz vezet és nem élethez... Ennyivel kell beérnem? Emellett megjön maga az élet is? Vagy ez az élet és semmi több? Tudás és munka... Igen, erre a kettőre szükségem van ahhoz az élethez is, amire vágyom, viszont nem a megszokott és így pejoratív jelentésükben! Nem kell húsz diploma, vizsga-bizonyítvány és nyelvvizsga, de tudni akarok. Tudni az életről, az emberekről, a vilagról. Igenis még a fizika és biológia is érdkel, mert a világ szép és érdekes. De mindaz, amit meg lehet és meg érdemes tudni róla azt nem iskolában vagy valami király appon tanítják. Azt egyrészt maga az élet tanítja és azok, akik már tapasztaltabbak ezen a pályán. Nem csupán az idősek, de a solat megélt emberek is. Nem lehet mindenki mindenben jó, de egy valamiben biztos, hogy mindenki az. Figyelmesen kell járni a világban és mindentől és mindenkitől eltanulni a lehető legtöbbet. Mindig azt kell keresni, ami nekünk hiányzik, de szeretnénk, hogy meglegyen bennünk. Meg kell látni, hogy ezt kitől és hogyan tanulhatjuk el, és ha ez megvan, akkor csak figyelni kell és kérdezni. A világ nem olyan sötét és gonosz hely. A legtöbben örülnek, ha egy tulajdonságukat nagyra tartjuk és szeretnénk hozzájuk hasonlóvá válni. Ha segítséget kérünk, vagy kérdezünk, legtöbbször barátságos fogadtatásban lesz részünk. Ha pedig mégse, akkor nem a megfelelő embert találtuk meg. Aki irigy, attól jobb is, ha nem akarunk semmit tanulni...