"Ott álltam a stégen, előttem volt egy csónak, beleléptem. Egyre távolodtam a parttól és nekem kellett döntenem, hogy visszalépek a stégre, vagy a hajóban maradok. Én maradtam."
Az eddigi életem nem mondanám, hogy a legbékésebb, de mégis egy biztonságos stég volt. Valahogy úgy tudnám leírni magam, mint aki fél lábbal a csónakban van, a másikkal pedig a stégen és kínkeservesen próbálja együtt tartani mind a kettőt.
Tudom miért léptem a csónakba, tudom mit remélek az ismeretlenben, tudom ki vagyok és így mi az, amire számíthatok, én pedig még mindig egyensúlyozok, küzdök, mert nincs merszem vállalni mindazt, amit én választottam, azaz választanék magamnak...
A csónak itt van, a fél lábam benne és egyetlen mozdulat, hogy ellökjem magam a parttól. Az erőm és az akaratom már megvan, csupán a megfelelő pillanatra várok!
