Az ember életében vannak nagy pillanatok, de talán éppen ezek azok, amelyek sokak életét tönkreteszik... hajlamosak vagyunk olyan dolgokra vágyni, amik nem lehetnek a mieink, vagy jobb esetben jó távol vannak tőlünk a jövőben. Ha ezeknek rendeljük alá hétköznapjainkat, elsiklunk a valódi lényeg felett, hisz: "Nem a cél a lényeg, hanem az út!"

Személy szerint sokszor estem abba a hibába, hogy kitűztem magam elé egy "magasztos-célt" és mindent annak rendeltem alá, amíg el nem értem egy perc pihenőt nem engedtem magamnak, ha pedig mégis, folyamatos lelkiismeret-furdalás gyötört, amiért nem erőlködtem elég állhatatosan. Ez valamelyest személyfüggő is, de abban biztos vagyok, hogy sokszor hallok ilyet: "csak addig bírjam ki és na majd akkor..." nem tagadom, van olyan eset, amikor az ember ki tudja élvezni az akkor-t, amikor eléri a célját, de jóval gyakrabban látni, hogy fáradtan és meggyötörten esünk a célba és már azt sem tudjuk értékelni, amiért valaha bármit megadtunk volna.

Egy aktuális példa, amit valószínűleg sokan átéltek már, ha nem mindenki: "Délután randim lesz, ó, csak lenne már délután!" Szép dolog a szerelem vagy egy találkozó régi barátokkal, családi összejövetel, party, vagy egy új kiskutya örökbefogadása, vagy kinél mi történik éppen délután, de nem szabad elfelejtenünk közben, hogy az "élj a mának"-elv nagyon kellemes és lélekemelő, gondolok itt a pillanat szépségének megtalálására és semmiesetre sem a hedonizmusra, de fő a tapasztalat, ha az embernek éppen ahhoz fűlik a foga, csak tessék. Annak a híve vagyok, hogy semmiképp ne haljak meg úgy, hogy ne próbáltam volna ki valamit, amit szerettem volna. Az ismeretlen gyakran jobban megnyomorítja az embert, mintha tudná, hogy mekkora is a valóságos veszélye egy-egy cselekedetnek. "Maradj a megszokott dolgoknál." ez esetben nem követendő példaként idézek, gondoljunk csak bele, az ember élete egészen a csecsemőkortól a tanulásról, az új dolgok kipróbálásáról szól, miért kéne, hogy ez idővel megváltozzon?! Ha maradnánk a megszokott dolgoknál, valószínűleg még mindegy egy barlangban festegetném a falat, hogy a hordám vadászainak összejöjjön az aznapi zsákmány megszerzése... ijesztő, de logikus. Az emberi fajt a kíváncsisága fejleszti, ez segít nekünk előrejutni, (az esetek többségében) ha az egészséges tudásvágyunkat elkorcsosítjuk mi marad nekünk, akik a Teremtés koronáinak tartjuk magunkat?! Zsákmányszerzés, szaporodás és némi terület, amiért folyamatosan harcolnunk kell, persze van, aki számára elegendő ennyi perspektíva!

Sokat gondolkodtam, van-e annak értelme, amit most csinálok. Úgy gondolom a gazdaság alapja a termelés, az élet alapja pedig a gazdaság, azzal pedig, hogy egy laptopon pötyögöm le, hogy mi is jutott eszembe éppen akkor, amikor leültem elé, azzal finoman szólva semmit nem hozok létre. Ugyanakkor hiszek a sorsszerűségben és az elrendeltetésben, ha valamiért úgy érzem, gondolatokat akarok ébreszteni és gondolataim vannak, amiket szeretnék megosztani, miért ne tegyem!? Egyszer minden értelmet nyer, még, ha kezdetben ez hihetetlenül is hangzik.