Nem vagyok se feminista se önálló erős karrierista nő. Egy lány vagyok, aki szeret és akit szeretnek. Tele vagyok vággyal és tervvel és mély érzésekkel és meg ezekben a "földi törekvéseben" is meg nem értett művésszé kell, hogy várják, aki vagy meghaladja a korát vagy akin túlhaladt a kora. Hiszek a családban és a házasságban, hiszek az otthon melegében és létezik a lelkem mélyén az az otthon amiért minden nap felkelek, amiért akkor is elmegyek dolgozni, ha 4órát aludtam és amiért inkább visszaakasztottam a szép kabátot. Nálam kishitűbb és remény vesztettebb ember pedig kevès van, így valóban kell, hogy létezzen ez a hely, ez a fogalom, ez az eszme.
Tele vagyok keserűséggel és fájdalommal, fáj az ami nem volt az enyém, de éppen ezért kutatom, hogy mi is az, ami igazán hiányzott, lassan kezdem felépíteni magamban azt a világot, amiben élni szerettem volna, ez kárpótol és utat mutat. Nem látok magam előtt nagyobb vagy nemesebb célt, mint feleséggé, édesanyává és asszonnyá válni. Jobban mondva részben az is vagyok, olyan ez mint egy madarat kalitkába zárni és megmagyaràzni neki, hogy igazából ő arra született, hogy ebben a bádogdobozban énekeljen, hiszen sok ilyen másik madár is van, akkor ő miért próbálkozna repüléssel, ha a többieknek már bevált a kalitka!? És a modern madarak szépen sorban felcimkézve repülnek be a kalitka-komplexumokba, hogy ott aztán megcsinálják a szerencséjüket, mert ugye annak ez a módja. De azért elég sűrűn kémlelgetnek körbe a szomszédságban, hogy másnak hogy megy a nagy szerencse-csinálás, mert mintha nem stimmelnének a dolgok, de látszólag minden rendben. Reggel mindenki kirepül, este vissza, és így múlik el az élet.
A gyermekeimnek nem a kalitkába vezető utat akarom megmutatni, hanem kitárni előttük a világot és megtanítani nekik, hogy az mind az övék, azért van, hogy éljenek benne és vele. Távlatokat szeretnék nyitni, amelyekben egyúttal kapaszkodót is adok, egy biztos helyet, ahol az ember akár gondolatban, akár fizikailag megpihenhet, ez pedig a család.
És hogy mi lesz velem és az önmegvalósításommal? Egyrészt azt hiszem ez épp elég cél és feladat egy életre, amit, ha sikerül beteljesítenem, boldog ember leszek, másrészt engem soha nem kellett félteni, ha már madarakkal példálóztam, én tuti pingvin lennék, aki a jég hátán is megél, ilyen az én lelkem is. Sose volt könnyű, de valahogy mindig szakítottam időt arra, ami fontos volt számomra és azért úgy sejtem, hogy ennek egyszer meg lesz a gyümölcse is.
Nem sok mindenben, de ebben a kettőben bízom!
