Az életben nincsenek abszolút értékek, melyek alapján megítélhetnénk önmagunkat, vagy bárki mást. Mégis mondhatjuk, hogy 3 fő területből áll össze az életünk, ez mindenkinél azonos, a súlyozás azonban eltérő. Éppen ezért kerülünk néha félreértésekbe és konfliktusokba, hiszen kinek a pap, kinek a papné, na meg persze, kinek a munka, kinek a család. Abban azért megegyezhetünk, hogy a társ megtalálása mindenkinek fontos, akár milyen is legyen ez az eszményi személy.
Ezzel persze le is lőttem a poént, de sebaj. Életünk során talán időrendben is a legelső és legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk azt, miben ki tudunk teljesedni. Nem azt, amivel kielégítjük mások várakozásait, vagy, amivel elég pénzt tudunk keresni egy megfelelőnek vélt életszínvonalhoz, hanem azt, amit úgy "l'art pour l'art" is szívesen csinálunk. A világ úgy is elég gyorsan változik, lehet, hogy a kényszerűen kiválasztott szakma el is tűnik, mire végzünk az erre felkészítő képzéssel, így manapság talán még hangsúlyosabb az, hogy olyasmit válasszunk foglalkozásunkul, ami nem csupán munka, de sokkal inkább hivatás lesz számunkra.
Az élet következő nagy kihívása, hogy olyan társat találjunk magunknak, akivel kiegészítjük egymást- igen, ilyen szörnyen klisésen-, nem is lehet ezt másképp mondani. Egy kapcsolatban a legfontosabb, hogy tudjuk értékelni a másik erényeit, tolerálni a hibáit, de mindenképpen legyen benne valami olyan, amiért tiszteljük és, amit szeretnénk eltanulni tőle. Én itt persze emberi dolgokra gondolok, de ki tudja, lehet, hogy valakinek az adja egy kapcsolat alapját, hogy a párja által profi szobafestő szeretne lenni, sose lehet tudni...
Itt talán néhányan felhördülnek, de sose rejtettem véka alá és nem is fogom, hogy nem egy emberi élet fő céljának és értelmének a családalapítást és a gyermekvállalást tartom. Annak halogatásáról is meg van a véleményem, de úgy gondolom, aki saját döntéséből kifolyólag nem vállal gyermeket, annak soha nem lehet igazán teljes az élete. Ezt leginkább a meddő nők és nemzőképtelen férfiak tudnák bizonyítani egzisztencialista társaiknak. A gyermekvállalás nem csupán emberi ösztön, a szerelem és összetartozás valódi megpecsételése, hanem egyfajta társadalmi és nemzeti felelősségvállalás is. Nem a születésszám javítása miatt, de sokkal inkább azért, hogy az ember tovább adja értékrendjét és igyekezzen magából az élet minden területén a lehető legjobbat megtanítani gyermekének. Ahogy én hiszem, a gyermek két ember legjobb tulajdonságainak és összetartozásának "elegye" kellene, hogy legyen. Örülnék, ha ezt a nézetet többen osztanák, mert egyelőre nem látom ezt a sok boldog és jól "megkonsruált" gyermeket...
