Szerencsésnek mondhatom magam, amiért sose láttam túl sok választási lehetőséget magam előtt, minden egyes helyzetben két út közül kellett választanom, a többi pedig részletkérdés volt. Mondjuk, biztos még ennél is könnyebb lett volna, ha nem vagyok maximalista -itt tudom, hogy néhányan krákognak, de így van. Mindig mindent tudni akarok és akkor vagyok nyugodt, ha ura vagyok a helyzetnek, így persze elég ritkán vagyok nyugodt... �
Most is két lehetőségem van, de már azt sem mondhatom, hogy az egyiket a szívem súgja, másikat az eszem. Mindkettőt nemes célnak és fontosnak tartom és a legjobb lenne, ha mindlettőt választhatnának egyszerre, hiszen valahol mindkettő vagyok egyszerre, de mégsem lehetek, azaz nem lesz könnyű, dehát szeretem a kihívásokat!
Egyszerre él bennem két élet vágya és lehetősége, fájna bármelyiket is feladni, már csak az áll előttem, hogy valahogy a kettőt összehozzam.
Példás életet szeretnék élni és azt hiszem, eddig ezt is tettem legnagyobb részt. Jól tanultam, csináltam a hàzimunkát, amelyik családi kapcsolatot lehetett, helyrehoztam, megbántam a hibáimat, nem tartottam haragot és mindig mindenkinek jót akartam, még, ha mindez nem is látszott. Nap mint nap igyekszem felismerni a hibáimat és változtatni rajtuk, jó akarok lenni, egyre jobb, hogy egyszer valaki, legalább egyetlen ember példàt vehessen rólam. Az nem életemben nem egy ilyen ember volt, akinek a tettei vagy szavai máig bennem élnek és nap, mint nap próbálok felérni hozzájuk, hiszem ez az élet. Egyszer én is szeretnék ez lenne az embereknek, akik ők voltak nekem. Nem kell, hogy tudjam, sőt, jobb is, ha nem tudom. De úgy akarok élni, hogy hihessem, hogy valaki így gondol majd rám.
De kérdés, hogy ehhez példás élet kell-e, vagy csupán jókor kell lenni jó helyen és szerencse az egész, semmi más... Legutóbb egy volt gyári munkás, turiból öltöző, nem túl ápolt néni csomagjait vittem, aki olyasmit mondott, amin azóta gondolkodom. Nem minősíthetetem, de valószínűleg nem rendelkezett azokkal a kvalitásokkal, amelyekért én és sokan màsok dolgozunk. Kell-e ehhez mindez? Kell egyáltalán bármi? Vagy nem kell mást tenni és élni?!
A másik beszélgetés, amitől sokat vàrtam és azt hittem, Bem sokat kaptam ennyit hagyott bennem: "ha megvan a hit és az akarat, akkor sikerülne kell mindennek". Mire akkor az akarat és az embertpróbáló munka? Hàt nem tudom, de azért néha hasznos.
Nem is igazán egy cél kell és terv, hanem hit a célban. Elég bizarr, de nekem egy elgázolt kutya és egy egész konkrét mondtad adta meg ezt a hitet, de innentől senki ne kérdezze, honnan van. �
